2017. november 21.,kedd
Címlap | ZŠ s MŠ Veľký Kýr - Nyitranagykéri Alapiskola és Óvoda

ZŠ s MŠ Veľký Kýr - Nyitranagykéri Alapiskola és Óvoda

Verified
nagyker.jpg
Školská 7 Veľký Kýr 94107
Školská 7 Nyitranagykér 941 07 SK

A helyi oktatásügy már a második választási ciklusban tartozik az önkormányzat hatáskörébe, melyen belül az e célra használt ingatlanok karbantartása és felújítása az egyik fontos feladat. Az 1964-ben megépült iskola épületei felújításra szorulnak. Ezen okból terveket készíttettünk még 2004-ben az iskolánk épületeinek a felújítására és az A pavilon földszintjén az óvoda helységeinek a kialakítására, hogy EU-s és állami támogatásért pályázhassunk. A tervek készítése során figyelembe vettük, hogy egyre kevesebb az óvodába íratott gyermek és az iskolás diák, ezért úgy terveztettük az átalakítást, hogy az óvoda helyet kapjon az iskola épületében. Az akkori kezdeményezésünk sajnos nem volt sikeres. Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium az iskolaépületek felújítására a 2007-ben újrakiírt felhívására újabb pályázatot készítettünk. Ennek a pályázati kiírásnak a megnövekedett érdeklődés miatt szigorúbbak lettek a feltételei, ezért az előző terveket nem tudtuk teljes mértékben felhasználni. A tervek átdolgozása után 2008 februárjában nyújtottuk be az új pályázatot az A pavilon felújítására és egyben az óvoda termeinek a kialakítására. Ennek az elbírálása szeptemberre lett befejezve, 700.787,86 € EÚ-s és állami támogatást nyertünk, ami mellé 36.883,58 € községi önköltséget kellett később biztosítani. Ezek után következett a közbeszerzések kiírása, melyek ellenőrzése és elfogadása 2009 augusztusában záródott le. A támogatás folyósításáról szóló minisztériumi szerződés megírása 2010 január 18-ig váratott magára. Ezután kezdhettünk hozzá a munkállatoknak. A kiadások teljes fedezetére 158.162,58 € banki kölcsönért kellett folyamodnunk. A felújítás és a hozzáépítés, az építkezésnek nem kedvező időjárás viszontagságai ellenére június végéig, határidőig be lettek fejezve és a berendezés beszerelése várt ránk az iskolai vakáció alatt. A felújított és bővített épületet július és augusztus hónapokban rendeztük be a segítőkész szülők, nagyszülők, iskolabarátok és az alkalmazottak segítségével. Az új iskolaévet az óvoda és az alsó tagozat már a felújított épületben kezdhette meg. Az óvoda teljesen modern berendezést, játékokat, tanszereket, bútorokat és játszóteret kapott, amely a gyermekek számára nagyon impozáns.

Kerület
Nyitra
Járás
Nové Zámky
nagyker.jpg 2 év ago
  • You must to post comments
Showing 1 result
X