2019. augusztus 24.,szombat
Címlap | Egyéb | A lány, aki a szemével beszél

A lány, aki a szemével beszél

„Néhány hete már zajlott a tanév, amikor Jin felbukkant. Az édesanyja jelentkezett, vele beszéltem meg személyes találkozót, és mikor ott ültek egymás mellett, akkor is szinte csak ő válaszolt a kérdéseimre. Az anya mondta el azt is, hogy Jin szeretne leérettségizni, haladt is egy darabig a középiskolai tanulmányaival. Matematikából kifejezetten tehetséges, gyönyörűen rajzol, szeret fotózni, angolul és magyarul is tud, bár az anyanyelve a kínai. Mégis megrekedt egy ponton. Jin ugyanis nem szívesen beszél” – osztotta meg egyik tanítványa történetét az alterkata.cafeblog.hu oldalon egy pedagógus

Nem szeret megszólalni

Jin problémájának nincs semmi szervi oka Egyszerűen csak zavarban van mások előtt, és nem szeret megszólalni. Négyszemközt igen, de akkor is csak suttogva. Ezt pedig a hagyományos oktatási rendszer nem tolerálja. Hiába van meg Jin minden adottsága ahhoz, hogy sikeresen befejezze a középiskolát, nem kapja meg azt a plusz figyelmet és segítséget, amire szüksége lenne. „Talán nem kellett volna igent mondanom. De Jin szemébe nézve nem lehetett nemet mondani. És bár suttogva, de velem beszélt – ez pedig annyira megfogott, hogy elhatároztam, kitalálunk valamit, így együtt. A mi iskolánkban minden diáknak lehetősége van, hogy egyéni tanulási terv szerint haladjon. De Jin esetében valami teljesen testre szabott megoldást kellett találnunk. Valami olyat, amihez az iskola falain túlról is szükség volt közreműködő segítőkre. A találkozásunkat követő napokban csak úgy röpködtek az e-mailek és a telefonhívások, és hamarosan kialakult a terv, mit is csináljunk” – folytatta a tanár.

A terv:

1. Jin bejár az iskolába, részt vesz azoknak a tanároknak az óráin, akikkel sikerült személyesebb kapcsolatot kialakítania Két ilyen embert is találtunk, az egyik egy angoltanár, a másik én voltam. Szerencsére mindketten nagy óraszámban dolgozunk a csoporttal, így Jin viszonylag sok időt tudott az iskolában hasznosan eltölteni.

2. Kap egy feladatlistát. Megnéztük, melyik tantárgy az, amelyikből több segítségre lehet szüksége, és célzottan olyan feladatokat kapott, amelyek segíthetik az előrehaladást. Ez persze igényel némi fejtörést a tanár részéről, de nem volt olyan nagy fáradság összeállítani egy személyes tematikus csomagot, mint ahogy előtte gondoltuk.

3. Magántanár fogja segíteni abban, hogy a kapott feladatokat végrehajtsa. Olyasvalakit kerestünk, aki inkább segítő szakember, mint pedagógus, jól beszél angolul, jártas a középiskolai tananyagban, nyitott az egyéni és kreatív megoldásokra, és nem áll messze tőle a képi gondolkodás.

Egy kis keresgélés után találtunk is valakit. Juli örömmel vállalta még azt is, hogy velünk is tartja a kapcsolatot, folyamatosan konzultálunk, és menet közben együtt tervezünk, ha szükséges. Megkezdődött a közös munka. Jin bejárt az iskolába, bár az órák látogatásával eleinte küzdöttünk kicsit. Jin mindig ott ült a terem ajtajával szemközti padon, de ha nem mentem oda hozzá, és kértem meg, hogy jöjjön be az órára, akkor nem mozdult. Egy darabig minden óra előtt meg is tettem. Aztán egy nap elegem lett ebből, és többet nem mentem oda hozzá. De amikor beléptem a terembe, köszöntem neki, és az ajtót nyitva hagytam. Egy-két nap eltelt úgy, hogy én bent órát tartottam, és közben jól láttam a nyitott ajtón át a padon üldögélő Jint. Végül, amikor már épp kezdtem volna feladni, egyszer csak felállt és bejött a terembe, onnantól már nem kellett könyörögni neki.

Működött a gondolatképes módszer

Julival, a magántanárral folyamatosan konzultáltunk, és kiderült, hogy Jin a gondolattérképes módszerrel gyorsan és könnyen tanul, szeret atlaszt böngészni, és könnyebben megjegyez bármit, ha színeket használ jegyzetelésnél. Felváltva használta az angol és a magyar nyelvet a tanulásnál, ezt hagytuk is, sőt, igyekeztünk mi is ugrálni a nyelvek között akár egy mondaton belül is, hogy közelebb hozzuk hozzá, amiről épp szó van. Megegyeztünk egy időpontban, amikor egy beszámoló keretében megmutathatja, mit tanult, és Juli, mint közvetítő elkísér. Szóval minden olajozottan haladt, és a téli szünetre már egész biztosak voltunk benne, hogy Jin előre tud lépni a tanulmányaival.

Eltűnt az életünkből

A téli szünetben aztán érkezett egy e-mail Jin édesanyjától. Leírta, hogy az ünnepekre hazautaztak Kínába a szüleihez, és Jin számára adódott egy kivételes lehetőség: dolgozhat ott egy családtag mellett, ha szeretne, olyan munkakörben, ahol írásban használhatja a nyelvtudását. Jin elfogadta az ajánlatot, egyszer még hazautazik, hogy lezárja az itteni dolgait, de az iskolából kiiratkozik. Nem jött elbúcsúzni, csak eltűnt az életünkből. Mondhatnánk, hogy hálátlan, és hogy fölöslegesen dolgoztunk rengeteget, én mégsem így érzem. Jin kedvéért a feje tetejére kellett állítanunk mindent, amit a tanulásról és a tanításról addig gondoltunk, olyan területekre tévedtünk, amelyekre nélküle nem lett volna bátorságunk, de szakmailag nagyon sokat kaptunk a helyzettől. Talán egyszer még visszajön, és újra egymás szemébe nézhetünk ugyanúgy, mint abban az első pillanatban, amikor rövidke közös történetünk elkezdődött. (k)

 

 

Ezt olvasta már?

Vekerdy Tamás: Hagyjuk gyerekként élni a gyereket

A világszerte ismert és elismert magyar pszichológus mindent tud a gyerekekről. Vagy legalábbis azt, ami …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.