2019. augusztus 21.,szerda
Címlap | Hírek | Gyakorlóiskolákkal erősít a Selye János Egyetem
Fotó: Török Tamás/Felvidék.ma

Gyakorlóiskolákkal erősít a Selye János Egyetem

A komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kara gyakorlóiskoláinak a rendszerét erősíti. Január folyamán Felvidék-szerte az együttműködés jelképeként táblákat adományoznak a gyakorlóiskoláiknak.

„Az egyetemünk a megalakulása óta igyekszik kialakítani

a gyakorlóiskola-hálózatot a gyakorló óvodáktól a gyakorló alap- és középiskolákig. A hallgatóink a tanulmányaik alatt szakmai gyakorlatot végeznek a gyakorlóiskolákban”

– nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Török Tamás, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánhelyettese.  Hozzátette, szorosabb kapcsolatban állnak a hálózat tanintézményeivel, melynek az alapjai az együttműködési szerződések.

Az egyetem gyakorlóiskolai-hálózata teljes egészében lefedi a Felvidék magyarlakta régióit Pozsonytól Rimaszombaton át Királyhelmecig. Legtöbb gyakorlóiskolájuk az ország nyugati részén van, ez részben annak is köszönhető, hogy a felsőfokú intézmény hallgatóinak nagyobb része e térségből való.

Mint a dékánhelyettes elmondta, január folyamán Komárom mellett Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, Rimaszombatban, valamint Ipolyságon és Párkányban adták át az együttműködési szerződés értelmében a gyakorló iskolai státuszról szóló hivatalos táblát. A napokban látogatnak el a pozsonyi valamint a királyhelmeci gyakorlóiskolába.

Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola január 29-én kapta meg a gyakorlóiskolai tanúsítványként a táblát. Pálffy Dezső, az iskolaközpont igazgatója kifejtette: már évek óta örömmel biztosítanak teret a szakmai gyakorlatnak. „A partneri kapcsolatot 2014-ben vettük fel, ezt 2017-ben megerősítettük, azóta vagyunk az egyetem gyakorlóiskolája” – fogalmazott a Felvidék.ma kérdésére az igazgató.

Mint jelezte, iskolaközpontként az egyetemi hallgatóknak az alapiskolai és a középiskolai pedagógiai gyakorlat elvégzésére is van lehetőségük az intézmény falai között.

„A szakmai gyakorlatok az iskolánk számára is előnyökkel járnak, hiszen átlátható képet szerzünk a leendő tanárokról, kollégákról, akik akár nálunk vagy a környékünkön is elhelyezkedhetnek”

– magyarázta Pálffy Dezső.

Szakirány és tanulmányi program bővítése

Jelenleg közel tíz egyetemi hallgató van szakmai gyakorlaton az Ipoly menti város tanintézményében. Ezen hallgatók többsége a városból és annak környékéről érkezett. Mint az igazgató megjegyezte: az elmúlt időszakban főleg informatika, magyar, biológia, idegen nyelvi szakos hallgatók jelentkeztek pedagógiai gyakorlatra. Ugyanakkor igény lenne a szlovák szakos tanárokra, ez a kevésbé népszerű szakok közé tartozik, az iskola több tanára szakbővítésként vette fel ezt a szakot  – emelte ki az igazgató.

Ezt a hiányt érzékeli az egyetem is. Erre reflektálva Török Tamás felvázolta a kar tanulmányi program újdonságait. A 2017/2018-as akadémiai évben indították el a szakbővítést szlovák nyelv és irodalom szakon. Ezt a már tanári diplomával rendelkező pedagógusok választhatják.

További újdonságként az idei akadémiai évben új tanulmányi szakként indították el a pedagógiai és köznevelés szakot. Az egyszakos tanulmányi program jelenleg alapképzésben valósul meg. Ennek keretében nevelőnőket és nevelőket képeznek, akik  szabadidőközpontok, pedagógiai tanácsadó-központok, nevelőintézetek alkalmazottaiként, de akár  börtönök nevelőtisztjeiként is elhelyezkedhetnek.

Forrás: felvidek.ma

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.