2017. szeptember 19.,kedd
Címlap | Hírek | Nincs pénz az ötödikesek tesztelésére

Nincs pénz az ötödikesek tesztelésére

Az oktatásügyi minisztérium költségvetésében nincsenek elkülönítve források az alapiskolák ötödik osztályába járó tanulók tudásszintjének felmérésére (Tesztelés 5). Éppen ezért az idén csupán néhány iskolában kerül rá sor, nem pedig országos szinten.

A tárca tavaly szervezte meg először az ötödikesek tesztelését, akkor biztosítva voltak hozzá az anyagiak. Mivel a minisztérium költségvetési forrásai korlátozottak, az idén nem tudjuk biztosítani az országos tudásszint-felmérést, annak ellenére sem, hogy kerestük a finanszírozás módjait. A diákok teszteléséhez ugyanis nem különítettek el pénzeszközöket a 2017-es költségvetésben, magyarázza a minisztérium a döntést.

A Nemzeti Mérések Szabványosított Intézete (NÚCEM) éppen ezért november során elektronikus formában végezteti el a Tesztelés 5-öt olyan alapiskolákban, ahol jó internetkapcsolat és elegendő számítógép van biztosítva. A részletekről az iskolákat időben értesítik.

A minisztérium szerint ez csak az idén lesz így, jövőre ismét visszatérnek az országos felméréshez, aminek anyagi hátterét igyekeznek bebiztosítani a tárca költségvetésében.

A tesztelésre szlovák nyelvből és irodalomból, magyar nyelvből és irodalomból, valamint matematikából kerül sor, de ezúttal csak a kiválasztott intézményekben. Célja, hogy felmérje a tanulók tudásszintjét a felső tagozatba való lépésük elején.

Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint ez a bejelentés is arra utal, hogy megállnak, késnek a reformok az iskolaügyben. Véleménye szerint a tesztelésnek akkor volna igazi értelme, ha független vizsgaközpontokban zajlanának, ahogy ez például Romániában is van.

Hogy elmarad a tesztelés, annak a legjobban talán a gyerekek és szüleik örülnek. Mondhatnánk úgy is, egy stresszhelyzettel kevesebb. Annál is inkább, mert a kilencedik osztályban szintén „megvizsgálják”, melyik gyerek mit tud. Ráadásul ekkor még felvételi vizsgát is kell tenniük. Önkéntelenül is adódik a kérdés: minek ennyi tesztelés, miért kell kitenni a gyermekeket ennyi (felesleges) stressznek már alapiskolás korukban?

Forrás: felvidek.ma

Ezt olvasta már?

Miért gyenge magyar nyelvből a magyar ötödikes diák?

Nincs magyarázat arra, hogy miért teljesítettek rosszabbul a magyar iskolák ötödikesei az országos tesztelésen, mint a szlovák iskolákba járó társaik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

X