2017. szeptember 20.,szerda
Címlap | Hírek | Oktatásügyünk és pedagógusképzésünk megreformálása égető feladat
Albert Sándor (fotó: felvidek.ma)

Oktatásügyünk és pedagógusképzésünk megreformálása égető feladat

A tanítási órán nem a pedagógusnak, hanem a diáknak kell dolgoznia, a pedagógus csak segít

Albert Sándor oktatásügyi szakember, a Selye János Egyetem alapító rektora több mint ötven évet töltött már el a katedrán, rendszeresen publikál honlapunkon is. Egyike azoknak, akik jól átlátják felvidéki magyar oktatásügyünk helyzetét és mivel külföldi tapasztalatokat is jócskán szerzett, azt is tudja, milyennek kell lennie a jövő iskolájának. A Tanuló Szlovákia oktatásireform-tervezetről és a pedagógusképzés megváltoztatásának szükségességéről is beszélgettünk vele.

Úgy tűnik, óriási az eufória akörül, hogy végre stabilizálódott a beíratott magyar gyermekek száma iskoláinkban, aminek viszont némileg ellentmond, hogy az idén szeptemberben újabb két magyar kisiskola zárt be a Csallóközben. Meddig tartható a jelenlegi szinten iskolahálózatunk?

Igaz, hogy még van több mint 260 magyar alapiskolánk, 26 gimnáziumunk, ahol magyarul tanítanak, s ebből 19 önálló. De vajon meddig? A pártok, a politikusaink azt hangoztatják, hogy a kisiskolák problémája megoldódott, de ez valójában nem igaz, hiszen az 50-es létszám alatti iskolák helyzete anyagilag egyáltalán nincs kezelve. Évek óta beszélünk arról, hogy 1990-től csökken a gyereklétszám, miközben az iskolák száma emelkedik, egyházi és magániskolák jönnek létre. A továbbképzéseink során végzett felmérésekből egyértelműen kiderül az, hogy a kisiskolákban családias hangulat uralkodik, szeretnek odajárni a gyerekek, de a nagy kérdés, hogy milyenek az eredményeik. Nagyon sok olyan felső tagozatos igazgatóval találkozom, akik arra panaszkodnak, hogy az ilyen kisiskolából érkezett gyermekek jó része gyengébben teljesít, mint az ő iskolájuk tanulói. Természetesen itt is vannak kivételek. A nagy iskola előnye, hogy a tantárgyakat szakosok oktatják, vannak párhuzamos osztályok, ahol lehetőség van a választásra. S amit a gyerek maga választ, azt ugyebár, szívesebben is tanulja. A nagyobb iskolákban jobb a felszereltség, laboratóriumaik, tornatermeik vannak, vagyis jobbak az oktatási feltételek. A PISA eredmények és az országos tesztelések is azt mutatják, hogy a nagyobb iskolák jobban teljesítenek. Az én kérdésem az, hogy nem ártunk-e azoknak gyermekeknek, akiket arra kényszerítünk, hogy kisiskolába járjanak?

Azt akarja ezzel mondani, hogy a kisiskoláknak hosszabb távon befellegzett, vagy van még remény a megmaradásukra?

Ennyire sarkosan nem fogalmaznék. Annál is inkább, mivel a dolognak van érzelmi oldala is, hisz tudjuk, ahol bezár a kisiskola, ott a helyi közösség gyengül. Nagyon tapintatosan kell kezelni ezt a problémát. Úgy vélem, a jó megoldás az, hogy ahol lehet, ahol a község el bírja tartani, maradjon meg a kisiskola, az 1-4.-es évfolyamok. A felső tagozatok tekintetében viszont már el kellene gondolkodni a kistérségi iskolákon. Ott már meg kellene egyezni abban, hogy melyik az az iskola, ahová könnyen el tudnak jutni a környékbeli települések diákjai és megfelelő felszereltséggel, jó pedagógusokkal rendelkezik.

Szavaiból úgy tűnik nekem, mintha túl jól állnánk, túl sűrű volna az iskolahálózatunk…

Amikor kialakították az iskolahálózatot, akkor még sokkal jobbak voltak a demográfiai mutatók, jóval több gyermek született. A kilencvenes évektől viszont legalább egyharmaddal (de vannak régiók, ahol több mint 40 százalékkal!) csökkent a gyermekek száma. Bár ez a folyamat mostanra mintha kissé lelassult volna, annyi gyermek azonban már sohasem fog születni, mint régen. Éppen ezért az előremenekülés taktikáját kellene választanunk. Jó, ha van egy B-tervünk, főleg a középső és keleti régiókban, ahol már hosszú évek óta krónikus diákhiánnyal küszködnek az iskoláink. Említhetném Szepsit, Tornalját, Ipolyságot, ahol pár szem diákkal működtetnek gimnáziumot, de Kassa sincs rózsás helyzetben.

Mi lehetne ez az Ön által említett B-terv?

Már 25 éve mondom – külföldi tapasztalataimra támaszkodva –, hogy iskolaközpontokat kellene létrehozni, főleg a középiskolák esetében. A kilencvenes évek elején jártam Hollandiában, ahol egy Kassa nagyságú városban éppen akkor vonták össze a város összes szakközépiskoláját, és abba az egy központba 30 ezer diák járt. Ez felvidéki viszonyok közt persze elképzelhetetlen, de Magyarországon is már gyakorlat. Szolnokon például öt, aránylag nagy, egyenként 500-as létszámú iskolát vontak össze. Mindegyik iskola megmaradt a maga épületében, mindegyik igazgató intézményvezető maradt, s választottak egy főigazgatót. Ilyen megoldás mellett átjárhatók a szakok is, s ha a diáknak nem tetszik az eredetileg választott szak, egyszerűen átmegy egy másikra, a saját iskoláján belül. A kilencvenes évek elején forszíroztuk Kassán is, hogy álljunk össze, a város összes magyar oktatási intézménye, legyen egy iskolaközpontunk, de nem jártunk sikerrel. Most még inkább előnyös lenne ez, hiszen minden intézményben rohamosan csökken a gyermekek száma. Nem is beszélve arról, hogy ennek magyarság- és szellemiségmegtartó ereje is van.

A Tanuló Szlovákia program egy újabb próbálkozás a szlovákiai iskolaügy megreformálására. Milyenek találja?

Alaposan áttanulmányoztam, annál is inkább, mert az előző két hasonló oktatási programban magam is közreműködtem. Ez a tervezet, véleményem szerint, nagyon jó, benne van mindaz, aminek egy 21. századbeli reformprogramban benne kell lennie. Jónak találom azt is, hogy 2018-ban indulna az első osztállyal és kilenc év alatt, tehát fokozatosan épülne fel. Plavčan volt oktatásügyi miniszter egyik legnagyobb erényeként említhetném, hogy képes volt olyan embereket maga köré gyűjteni, akiknek semmi közük nem volt sem a párthoz, sem a politikához, hanem ízig-vérig szakemberek. Persze, az már más kérdés, hogy ezt a programot keresztül tudta-e volna vinni… Fontos lenne, hogy ezt a tárcát a jövőben olyan szakember vezesse, aki esetleg maga is hosszú ideig dolgozott az oktatásügyben, vannak saját tapasztalatai és belelát a problémákra. Ez egy jó tervezet, és ha a kormány ilyen „dübörgő gazdaság” mellett pénzt is tud hozzá találni és meglesz a politikai akarat, el lehet indítani. Amitől viszont én a legjobban félek, hogy a dolog a pedagógustársadalmon bukhat meg. A tanítóknak is új dolgokat kell tanulniuk és változtatniuk kell az eddigi módszereiken…

És bizony szülőként is tapasztalhatjuk, hogy ugyanúgy akarnak tanítani, mint húsz-harminc éve, holott a poroszos iskolák ideje a világ fejlettebb felén már rég lejárt.

Egész más szemlélet szerint folyik a sokszor példaként felhozott skandináv országokban vagy éppen Amerikában az oktatás, mint nálunk. Ott már kisebb csapatokban dolgoznak a tanulók, projekteket készítenek, amelyeket aztán prezentálniuk is kell. A biflázások és diktálások korszaka lejárt, eljött a feladatmegoldások ideje. A Tanuló Szlovákia program is már szemeszterekre osztaná a tanévet, amiben az is jó, hogy változnak a tantárgyak, és azoknak a fele ráadásul még választható is. Kanadában már alapszinten is három kötelező tantárgyat tanulnak a diákok és hármat maguk választhatnak, méghozzá egy harminchatos listáról. Ez utóbbiak olyan tárgyak, amelyek érdeklik a gyereket, s ezért örömmel vesz részt rajtuk. A szlovák reformtervezetben szintúgy, a tanításról áthelyeződik a hangsúly a tanulásra. A tanítási órán nem a pedagógusnak, hanem a diáknak kell dolgoznia. Persze, ettől a gyerek elfárad, viszont otthon már nincs házi feladata. Arra van az iskola, hogy ott tanuljon, ott dolgozzon, otthon pedig pihenjen. A tanító a diák segítője, aki ráadásul figyelembe veszi a gyerek adottságait is. Ha a személyre szabott oktatás működik a finneknél, a lengyeleknél, akkor nálunk miért nem működhet?

Meglehet, hogy azért mert más felkészültségű, jobb tanítók kellenének?

Nálunk a tanárképző karok erre az „új módira” még nem készítenek fel. Lényegében ugyanazt tanítják, mint ötven évvel ezelőtt. Eleve változtatni kellene a felvételi rendszeren is. Csak azokat a jelentkezőket volna szabad felvenni, akiknek valamilyen affinitásuk van a pálya iránt. Alkalmassági vizsgát kellene végeztetni velük. Én azt szoktam mondani, be kellene engedni a jelentkezőt egy csapat gyerek közé, és a kulcslyukon át figyelni, mit kezd velük. Persze, ha ez a szigorú felvételi rendszer működne, akkor nem száz, hanem csak mondjuk 10 jelentkezőt lehetne felvenni egy-egy szakra, de az igazán jókat. Úgy viszont nem fordulhatna elő az sem, ami manapság, hogy a végzősök 70 százaléka pályát módosít, csak 30 százalékuk marad a szakmában. Beszédes mutató, hogy Finnországban kb. 2000 diákot vesznek fel évente a pedagógiai főiskolákra, nálunk meg 6-8 ezret, miközben a két ország lakosságának a száma nagyjából megegyezik… Problémát látok abban is, hogy olyan dolgokat tanítanak a főiskolai oktatók, amit ők maguk életükben nem csináltak. Ők nem tanítottak gyerekeket, sem alap- sem középfokon. Nem is beszélve arról, hogy a pedagógusi pályára való felkészülés során az elméletre, a módszertanra és a gyakorlatra ugyanannyi időt kellene szánni, nálunk viszont az elmélet abszolút dominál. Hiányoznak a gyakorlóiskolák is, Magyarországon ezek általában a tanárképzők mellett működnek.

Mi lesz az integrációval, a testileg vagy szellemileg akadályozott és viselkedészavaros gyermekek oktatásával? Elég nehéz ezt ma elképzelni nálunk, a mi iskoláinkban.

Nálunk még igen, de másutt ez már működik. Asszisztensek, gyógypedagógusok segítik ezeket a gyermekeket a felzárkóztatásban, de bent az osztályban, tehát nem különítik el őket. Egy-egy ilyen gyermek bekerül a kisebb csapatokba, ahol meg kell oldani egy-egy feladatot. Fantasztikus látni, hogyan segítik az egészségesek a sérült társaikat. Óriási a szolidaritás, a tolerancia. A budapesti Gyermekek Háza vagy a Waldorf iskolák mind pozitív és követendő példák, a poroszos iskolák ideje valóban rég lejárt. Természetesen a skandináv országokban is vannak tantervek, de azokat mindig az adott tanulókra szabják, hogy minden gyermek a maga tempójában haladhasson. S ha valaki most az gondolja, hogy ott biztos jól keresnek a pedagógusok, elmondanám, hogy ott sincsenek túlfizetve, nem tartoznak a magas jövedelműek közé.

Forrás: felvidek.ma

Ezt olvasta már?

Új tanév – változások az oktatás terén

Sok változás lesz az új tanévben. Heti egy tanítási órával megerősítik a történelemoktatást az alapiskolák felső tagozatán – tájékoztatott az oktatási tárca sajtóosztálya.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

X